Vitorlázás

PRINTA – Balatoni kollekció a Zero Waste jegyében

Kevés menőbb dolgot tudnék most mondani, mint a környezettudatosság és a Balaton összekapcsolását, amit a Printa csapata új nyári kollekciójában hozott el nekünk. Különösen kedvesek a szívemnek az olyan egyedi tervezésű kreációk, amiket szinte bármihez fel tud venni az ember, de megjelenésükben mégis érezni különlegességüket. Nem tudom, ismeritek-e már őket, de a Printa hazánk egyik […]

Segítsen ön is egy színházjeggyel!
A Keszthelyi Kilométerek jótékonysági programja a KKMHELP idén egy mobil lélegeztetőgép megvásárlására gyűjt a Keszthelyi Kórház Sürgősségi Osztálya számára.
Új szonárképeket hozott nyilvánosságra a TEK a Hableány hajóroncsról

A képek alapján közelítik meg a hajót a búvárok, hogy felhozzák a holttesteket. A felvételek egy különleges norvégiai szonárral készültek.

Újabb holttestet hoztak fel a Hableány hajóroncsából

A magyar búvárok a reggeli merülés során a hajóroncs ablakában egy holttestet találtak és jelöltek meg.

Reklám
Elhunyt a vitorlák világának pápája, az olimpiai bajnok Lowell North

1929. december 2-án született az Egyesült Államokban. Négyszer nyert világbajnokságot Star osztályban és 1968-ban Mexikóban olimpiai bajnok lett.

Felkerültek a hétvégi Rudi Trans Négykezes West eredményei
Felkerültek a hétvégi Rudi Trans Négykezes West eredményei
Ennyibe kerülnek a belépőjegyek idén a balatoni strandokon
Megérkeztek a balatoni strandok 2019-es árai.
Így irtják a szúnyogot a Balatonnál!
A sok eső, a megáradt folyók és a meleg miatt egyre több a szúnyog és a következő hetekben még több lesz. Ezen a héten már kémiai módszerrel is gyérítik a szúnyogokat. A Balatonnál ez már a második beavatkozás az idén. Nézze meg melyik településen, mikor lesz a gyérítés!
Június közepétől jön a nyári MÁV menetrend
Június 15. és augusztus 25. között korszerű, légkondicionált motorvonatok, InterCity-kocsik, étkezőkocsik, hétvégén plusz vonatok, kerékpár szállítási lehetőség várja az utazókat.
Megszólalt a Viking Cruises elnöke a Hableány hajókatasztrófáról

A Viking Cruises világcégnek weboldaluk szerint 142 hajója van szerte a világon.

Ennyit látnak a búvárok a vízben a Hableány hajóroncsánál

A víz alatt gyakorlatilag nulla a látótávolság, a búvárok csak a kezükkel  tájékozódhatnak a merülések során.

Lowell North (1929-2019)

Gyerekkoromban egész sokáig azt hittem, hogy a North vitorlák az égtájról kapták a nevüket. Viszonylag későn tudatosult bennem, hogy a ma már a világ legnagyobb vitorlagyártójává vált cégnek a neve ehhez a bácsihoz és az ő munkásságához kötődik.   Június 2-án elhunyt Lowell North, a North Sails alapítója.   14 éves korában kezdett el vitorlázni […]

A My Song megérkezett Palmára
Mint arról beszámoltunk, a My Song nevű Baltic 130-as 40 méter hosszú jacht május 26-án, a hajnali órákban leesett az őt szállító hajóról, miután a tartószerkezete összeomlott. A hajó a ma kezdődő, a szardíniai Porto Cervóban rendezett Loro Piana Superyacht Regattára tartott, amit tavaly meg is nyert. A szállítást végző Peters & May vállalat igazgatója,
Reklám
Mutatjuk a leggyönyörűbb fotókat a Balatonról, kattints!
Harminc év analóg fotózás után, közel húsz éve digitális technikával dolgozik. Ő Rostásy Szabó Mihály, akinek a Nyitott Balaton fotópályázaton három alkalommal első díjjal jutalmazták felvételeit.
A vitorlássiker titka a jó csapat
Minden kormányos vágya, hogy legénységéből sikeres és harmonikusan együttműködő egységet faragjon, ám a dolog nem mindig jön össze. Philippe Falle eddig több mint kétszázezer mérföldet hajózott, rendszeresen visz verbuvált társaságokat különböző versenyeken. Szerinte a siker titka abban rejlik, miként kezeli a szkipper az embereit. Első lépésben fel kell mérni az egyéni igényeket, hogy ki mit
Keresik a legjobb balatoni strandokat
A Balatoni Szövetség az idén is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, amelyre 36 strand nevezett. A helyszíni bejárások június harmadik hetében zajlanak az értékelésbe bevont partnerek, szervezetek képviselőinek részvételével. A Balatoni Szövetség képviselőin kívül a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki nemzeti Park, valamint a Somogy Megyei
Nyári ruha elég lesz mára - időjárás, közlekedési hírek
Mindent a mai időjárásról, és a balatoni nyaralókat érintő közlekedésről. (Folyamatosan frissítjük.)
Kevesebb, mint 5 óra alatt tekerték körbe a Balatont
A hétvégén rendezett Tour de Pelso – Elanders – XXV. Balaton Maraton elnevezésű országúti kerékpáros versenyen az első helyezett 4 óra, 39 perc, 13 másodperc alatt ért célba, de még a női győztes is 4 óra, 56 perc, 6 másodpercet teljesített.
Kilencre emelkedett a Hableány hajókatasztrófa áldozatainak száma

A rendőrség hétfő este a honlapján azt írta, hogy azonosították a Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán, Hartánál megtalált férfiholttestet.

Felszínre hoztak egy holttestet a Hableány hajóroncsból a búvárok

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közlése szerint, felszínre hoztak egy holttestet a szerdán elsüllyedt Hableány mentési munkálatai közben.

A Kolping Hotel is segít a KKMHELP programban!
A Keszthelyi Kilométerek nemcsak egy futófesztivál, hanem jótékonysági program is, idén a Keszthelyi Kórház Sürgősségi Osztályát segítik egy mobil – lélegeztetőgép megvásárlásában.
Kiemelt üggyé nyilvánította a legfőbb ügyész a Hableány hajókatasztrófát

A Legfőbb Ügyészség ezen intézkedése az átlagosnál is gyorsabb, még inkább körültekintő, nagyobb erőkkel történő eljárási lépéseket szolgálja.

Reklám
Egyedülálló kutyás élménypark lesz Keszthelyen
Kutyáknak és gazdáknak és nem ebeseknek is élményeket és programokat nyújt majd az az egész éves nyitvatartású kutyás élménypark, melyet a jelenleg szabadstrandként működő területen alakítanak Keszthelyen.
Múzeumok éjszakája 2019, Fonyód

A Fonyódi Kulturális Intézmények Muzeális Gyűjteménye is csatlakozott a Múzeumok éjszakája országos rendezvénysorozathoz.

A 200 tonna emelésére képes Clark Ádám úszódaru fogja kiemelni a Hableányt

A Clark Ádám úszódaru pár nap múlva érkezik a Margit hídhoz a szerdai baleset helyszínére, mert a Duna magas vízállása miatt nem fér át a hidak alatt.

Heti programajánlónk – 23.hét / Június 3-10.

A Balaton.hu ajánlja:   Június 5-9. (szerda-vasárnap) – Alsóörs – Harley-Davidson Open Road Fest: Tankcsapda, EDDA Művek, Led Zeppelin Session, Glenn Hughes Camping utca Június 6-9. (csütörtök-vasárnap) – Zánka – Vespa Világtalálkozó Június 7-10. (péntek-hétfő) – Balatonfüred – Balatoni Hal- és Bor Ünnep, Tagore sétány   További programok:   Június 3. (hétfő) Tihany – Tihany […]

Múzeumok éjszakája 2019, Balatonfüred

2019. június 22-én több helyszínen is színes programválasztékkal ünneplik a Múzeumok éjszakáját Balatonfüreden.

Aleph győzelem Rovinj - ban a 44 Cup - on
Aleph győzelem Rovinj - ban a 44 Cup - on
Újabb szonárképeket mutatott be a TEK a Hableány roncsáról

Különleges szonárral készültek, az eszköz külföldről érkezett Magyarországra.

Négynél több holttestet találtak a Duna alsó szakaszán

A holttestek azonosítása jelenleg is tart, így azt még nem lehet kijelenteni, hogy a múlt hét szerdán tragédiát szenvedett Hableány hajó eltűnt utasai.

Az RNLI 1824-ben alapított partimentő szolgálat a Helly Hansen ruháit használja

A jótékonysági szervezet 238 állomást üzemeltet az Egyesült Királyság és Írország partvonalán, ahol 24 órás mentőszolgálatot működtetnek.

Ezt intézd el, hogy ne az út szélén élvezd a napsütést
A motorolaj, a hűtőfolyadék vagy a fékolaj utántöltésének elmaradása, illetve a nem megfelelő keréknyomás okozza június és augusztus között a legtöbb meghibásodást a járművekben.
A hal és a bor ünnepét tartják Balatonfüreden 2019. június 7-től

A hal és a bor kapja a főszerepet négy napon át Balatonfüreden, ahol a gasztronómiai ínyencségek mellett változatos programokat is kínálnak.

Június 15-től indul a MÁV balatoni nyári menetrendje

A Balaton expresszeken étkezőkocsik lesznek, új "fürdős" vonatpár közlekedik hétvégén Budapest és Siófok között a strandolni vágyók igényeit kiszolgálva

Felkerültek a hétvégi MET Classic Cup eredményei
Felkerültek a hétvégi MET Classic Cup eredményei
Felkerültek a hétvégi Kereked OD Trophy eredményei
Felkerültek a hétvégi Kereked OD Trophy eredményei
Légkondi, étkezőkocsik és könnyebb kerékpárszállítás a nyári menetrendben
Június 15-től indul a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári menetrend. Tavalyhoz képest nagyobb kapacitással közlekednek majd a vonatok, ráadásul légkondicionálóval és étkezőkocsikkal is lehet majd találkozni a vonalon.
38. alkalommal rajtol el idén a Pünkösdi Regatta

A három napos nagyhajós túraverseny a balatoni rendezvények kiemelkedő eseménye, s idén is Keszthelyen várja a vitorlázás szerelmeseit.

Hétvégén elrajtol a 38. Pünkösdi Regatta

A 2019. június 8-10. között zajló vitorlásverseny a balatoni rendezvények üde színfoltja, amely ezúttal is Keszthelyen várja a vitorlázás szerelmeseit.

Rengeteg vendég, élménydús programok és fantasztikus hangulat övezte a hétvégi Nemzeti Regattát Siófokon!
Rengeteg vendég, élménydús programok és fantasztikus hangulat övezte a hétvégi
Több légkondi, étkezőkocsik és új járatok nyáron a balatoni vonalakon
A MÁV a szezonra igyekszik komfortosabbá tenni a tó felé közlekedő vonatait.
Csopak nyerte a 4. Nemzeti Regattát Siófokon

50 település 16 megyéből mutatkozott be a nagyközönségnek, mindemelett koncertek, különböző versenyek és rengeteg program várta az idelátogatókat.

LED-es hangulatfények a hajódra

A fényfűzérek elemről működnek, bárhová felhelyezhetők, így kiválóan alkalmas hajók, de akár túra SUP-ok vagy vitorlások fedélzetének dekorálására is.

Fantasztikus idő, szuper programok a 4. Nemzeti Regattán Siófokon

50 település 16 megyéből mutatkozott be a nagyközönségnek, mindemelett koncertek, különböző versenyek és rengeteg program várta az idelátogatókat.

Küzdöttek a széllel a szólóvitorlázók
Lillik Ákos nyerte Nelson Flottalízing nevű vitorlásával a vasárnap reggel zárult Keszthely–Kenese Szólóversenyt, amelyen 8 és 10 méteres, nyitott kategóriájú hajók indultak. Az erős szembeszél miatt nagyon nehéz versenyt ezernél is többen kísérték figyelemmel online. A versenyt két 8 méteres hajó nyerte: Lillik Ákos lett az első Nelson Flottalízing nevű vitorlásával, a második helyen Fazekas
Fehér Szalag Vitorlásverseny 2019

2019. július 13-án rendezik meg a Fehér Szalag túraversenyt és a 22. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round futamot.

Reklám